Interjú: Átmeneti vakság: tekintsünk másként az akadályokra

A fogyatékkal élők, mint a leginkább érintettek, folyamatosan segítenek bennünket a projekt megvalósításában.  2019 októberében nemzetközi projektcsoportunk akadályfelmérésre indult Ausztriában, a Bécs közelében fekvő Donau-Auen Nemzeti Parkba. Két órán keresztül minden partner megtapasztalhatta, milyen érzés egy tanösvényen kerekesszékben vagy bekötött szemmel, fehér bot segítségével végig haladni. Az ÖZIV fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezetének irányítása alatt közösen feltártuk az Orth kastély szigetén rejtőzködő akadályokat. A tanösvényt hamarosan akadálymentessé fogják átalakítani.

Isabella Aigner-rel és Peter Noflatscher-rel, az ÖZIV ACCESS munkatársaival beszélgettünk a munkájukról, a szervezet előtt álló kihívásokról, valamint hogy miként tekintsünk más szemmel az akadályokra.

 

Az ÖZIV 1962 óta aktív szerepet tölt be Ausztriában. Különösen az elmúlt évtizedekben a társadalomban jelentős változások történtek. Tapasztalják ezeket a változásokat a munkájuk során?  

A helyzet valóban sokat javult az 1960-as évekhez képest. Manapság már törvények tiltják a fogyatékkal élők hátrányos megkülönböztetését. A gyakorlat azonban sokszor mást mutat, ezért is nagyon fontos az érdekek erős képviselete (akár más szervezetekkel együttműködve) annak érdekében, hogy a lehető legközelebb kerüljünk a befogadó társadalom eléréséhez. Munkánk során főként a hozzáférhetőség és az elfogadó munkaerőpiac ösztönzésére, valamint a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény végrehajtására koncentrálunk. Bár Ausztria 2008-ban ratifikálta az ENSZ-egyezényt, még mindig számos területen nem valósult meg a végrehajtása.

Ebből kifolyólag az ÖZIV különböző programokat dolgozott ki, amelyek egyrészt segítik a vállalkozásokat és szervezeteket az akadálymentesítés és figyelemfelhívás terén (ÖZIV ACCESS), másrészt felkészítik az érintett célcsoport tagjait, hogy alkalmassá váljanak a munkaerőpiacra, és támogatják őket a munkahelykeresésben (ÖZIV SUPPORT Coaching és ÖZIV WORK ASSISTANCE Lower Austria).

A partnereinkkel közösen azon dolgozunk, hogy a fogyatékossággal élő személyek egyenlő jogokkal rendelkezzenek - ezért harcolunk minden nap!

Az Osztrák Gazdasági Kamarával közösen az ÖZIV egy önellenőrző módszert dolgozott ki a különböző ágazatokban működő vállalatok számára, hogy áttekintsék, mennyire akadálymentesített a szervezetük és a szolgáltatásaik. Ausztriában jelenleg milyen dinamikusak az akadálymentesítési fejlesztések?

2015-ben online elérhető lett az akadály-ellenőrző módszerünk, mely indirekt módon segít felhívni a vállalkozások figyelmét az akadálymentesség fontosságára, valamint tájékoztatni őket a fogyatékkal élők esélyegyenlőségéről szóló törvény átmeneti időszakának lejártáról.

Azóta az akadály-ellenőrző módszerünk a vállalatok önértékelésének bevett eszközévé vált. Rengeteg adat érkezett be, különösen az elején, ami meglepő volt mind számunkra, mind a Kereskedelmi Kamara számára.

Az akadály-ellenőrző rendszerbe érkező konzultációs kérelmek adataiból az látszik, hogy a vállalatok továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek az akadálymentesítésre.

Az akadálymentesítési munkák kivitelezésének dinamikája azonban nagyon visszafogott. Ennek oka egyrészt, hogy a szövetségi államok építési jogszabályaiban inkább visszalépés tapasztalható a hozzáférhetőség tekintetében, másrészt pedig sok tervező és építtető még mindig nem szentel elég figyelmet az akadálymentesség fontosságának. A projektek tervezése során sokszor túl későn konzultálnak velünk, ezért számos megoldást már nem lehet megvalósítani.

Hogyan értékelik a jelenlegi helyzetet az akadálymentes természeti élményekkel kapcsolatosan? Az ÖZIV-nél milyen intézkedéseket vagy programokat valósítanak meg a témában?

A természet és a fogyatékosság kapcsolata tekintetében kétség kívül még sok a tennivalónk. Mindazonáltal tanácsokkal és tudatformáló képzésekkel segítjük a Karintia tartományban megvalósuló „Természet élménye mindenkinek” elnevezésű projektet. A projekt keretében elsőként a kijelölt túraútvonalakat kerestük fel az érintett hatóságokkal közösen, hogy szemügyre vegyük, miként lehet akadálymentessé átalakítani azokat. Ezt követően szemléletformáló tréningeket szerveztünk a témában. A résztvevők szimulációs eszközök (szemüveg, fehérbot, kerekesszék) segítségével a gyakorlatban tapasztalhatták meg milyen érzés a fogyatékossággal élőknek a természetbe kimenni és végighaladni egy adott útvonalon, és milyen érzés a tárgyakat csupán az érintésük által megismerni. A projekt hozzájárult az alkalmazottak képzéséhez is, valamint gyakorlati segítséget nyújtott az útvonalak akadálymentes átalakításához. Nagy örömünkre szolgált, hogy képzésünkkel segíthettük a „Természet korlátok nélkül” elnevezésű projekt megvalósítását. Reméljük, hogy továbbiakban is lesz lehetőségünk hasonló projektekben részt vennünk.

Mit gondolnak, a „Természet korlátok nélkül” projektünk mennyire segíti az Önök munkáját és milyen mértékben járul hozzá az akadálymentes természeti élmények megtapasztalásához?

A projekt nagymértékben segít megérteni, hogy az akadálymentesség mennyire változatos, és hogy ez mi mindent jelenthet a természet vonatkozásában. A projekt továbbá hozzájárul, hogy a fogyatékossággal élő emberek és igényeik nagyobb figyelmet kapjanak. Az ilyen jellegű projektek ugyanakkor arra is rávilágítanak, hogy a fogyatékkal élő embereknek ugyanolyan igényeik és szükségleteik vannak, mint a nem fogyatékkal élő társaiknak.

Az ÖZIV nagyon változatos szolgáltatásokat nyújt. Amellett hogy segíti és képzéseket tart a fogyatékkal élők számára, szemléletformáló és figyelemfelhívó tréningeket is szervez a nyilvánosság számára, melyek hozzájárulnak az előítéletek leküzdéséhez, és az emberek gondolkodásmódját befolyásoló akadályok megszüntetéséhez. Tudnának néhány példát mondani? Hogyan értékelik a hatást?

A résztvevők visszajelzései alapján a programjainknak számos pozitív hatása van. Megismerve például a szakvezető munkatársaink lenyűgöző történeteit, a résztvevők más nézőpontból tekinthetnek a fogyatékkal élőkre és az akadálymentességre. A kollégáink elméleti ismereteket nyújtanak a résztvevők számára a hozzáférhetőséggel, a társadalmi befogadással és a fogyatékossággal kapcsolatban, valamint betekintést nyújtanak a fogyatékos emberek életébe. A résztvevőknek lehetőségük nyílik ötleteket cserélni a szakértőkkel. A programjaink továbbá hozzájárulnak, hogy a résztvevők felismerjék az akadályokat a saját munkahelyükön, és a gyakorlati tanácsok révén segítsék azok leküzdését.

Kedves Isabella és Peter!! Nagyon szépen köszönjük, hogy válaszoltak kérdéseinkre, és hogy betekintést kaphattunk az izgalmas munkájukba!

Ezen a képen a projketpartnerek láthatók, amikor kipróbálják, milyen érzés megtapasztalni a természetet kerekesszéket használva. Az emberek egy része kerekesszékben ül, a többiek segítőként a biztonságukért felelnek.
© Umweltdachverband

A projektcsapatunknak lehetősége volt részt venni az ÖZIV által szervezett tudatformáló tréningen, mely nagyszerű élményt nyújtott mindannyiunknak. Megkérdeztük munkatársainkat, hogyan érezték magukat. A válaszokban egy dolog közös: az ilyen és hasonló programok segítenek, hogy másképp tekintsünk az akadályokra.

Ewa, Etna (Lengyelország): Egy baleset után néhány hónapig kerekesszékbe kerültem. Azonnal azok a napok jutottak az eszembe. Hihetetlenül kimerítő, ha mindig mások segítségétől függünk. Minél hozzáférhetőbbek a körülöttünk lévő dolgok, annál önállóbbak lehetünk.

Michael, UWD (Ausztria): Évek óta erősen rövidlátó vagyok, de teljesen vaknak lenni egészen más élmény volt. Nem könnyű, hogy hirtelen mások segítségére szorulunk, de ugyanakkor megismerhettem, hogy a természetet milyen sokféle módon lehet megtapasztalni.

Katja, GNF (Németország): Teljesen új élmény volt számomra megtapasztalni, hogy milyen érzés vaknak lenni, vagy kerekesszékben ülni. Bizonyos mértékben saját rejtett félelmeimet kellett leküzdenem, de kétségkívül egyedülálló élmény volt. Soha nem gondoltam volna, hogy a híd átjáróján lévő 2 cm magas szegélyben már elakad a kerekesszék.

István, Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség (Magyarország): Mindig is aktív sportoló voltam. A legrosszabb rémálmom volt, hogy egy nap kerekesszékbe kerülök. Most megtapasztalhattam, hogy ez milyen érzés, és rájöttem, hogy sokkal változatosabb, mint ahogy korábban azt gondoltam.

Vissza